Német nyelvtan magyaroknak - Ysty Style

 Német nyelvtan magyaroknak – képernyőkép indexképe Ingyenes nyelvoktató program androidra.

Van ugyan egy kis ingyen reklám legalul, de én úgy érzem, hogy ennyi igazán jár a készítőknek, én azt nem tartom annyira zavarónak.

A program egyébként elsősorban a nyelvtani részekhez kíván segítséget nyújtani, tehát semmi nagy animációra vagy zenés demókra ne számítsunk, egyszerű és átlátható program.

 Német nyelvtan magyaroknak – képernyőkép indexképe
Idéznék a szerzőtől, a play áruházi leírásból szó szerint, azt hiszem ez mindent elmond:

 Német nyelvtan magyaroknak – képernyőkép indexképe Egy meglehetősen absztrakt gondolkodású, intuitív diák vagyok, akinek, bár a tanórák döntő többségén fizikailag jelen kell lenni, a lelke mégis sokkal inkább Narniában, Roxfortban vagy éppenséggel „egy messzi-messzi galaxisban” vándorol. Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen diák, aki képtelen a tanórákon figyelni, és a tanulnivalók döntő többségét délután tanulja meg egyedi, kreatív módon.
Az alkalmazásunk mindazoknak készült, akik :
• utálják a németet vagy éppenséggel rajonganak érte
• nem hiszik el, hogy képesek anyanyelvi szinten beszélni, pedig valójában KÉPESEK
• a legjobbak vagy a legrosszabbak az „iskolai németből”
• önbizalomhiányban szenvednek
• szeretnek humoros, kreatív írásokat olvasni
• mindenki másnak, aki nem tartozik a feljebb említett kategóriák egyikébe sem.Az alkalmazásunk igyekszik mindenkihez szólni, ezért a nyelvtanok több szinten fellelhetők benne. Remek kiegészítés bármilyen „száraz” vagy „színes” nyelvtankönyvhöz. Különösen ajánljuk érettségi előtt állóknak, illetve középiskolai témazárókhoz.
A következő főbb nyelvtanok találhatóak benne, melyekhez rengeteg különböző alpont tartozik – melyeket az alkalmazás letöltését követően láthatsz:Vándor
Széchenyi István

Készítettem erről is egy kis videót, íme:



Az alkalmazás a Google Play áruházból itt érhető el:
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.demo.asd.ystystyle_nemetnyelvtan&hl=hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése